Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondozás

2010.06.23
A nyulak természetüknél fogva tiszta állatok, ezért könnyen megtaníthatók arra is, hogyan használják a kijelölt illemhelyet, és a ketrecben tartott példányok is gyakran csak az egyik sarokba járnak a dolgukat végezni. Így számunkra is megkönnyítik a takarítást: elegendő, ha napi gyakorisággal ezt a sarkot takarítjuk egy kis lapát segítségével, a teljes ketrecre pedig csak hetente egyszer kerítünk sort. Az a legegyszerűbb, ha ilyenkor el tudjuk zárni a nyuszit a ketrec másik felébe - ha ez nem megy, átrakhatjuk a szállítódobozába is. Az alommal teli tálcát ürítsük egy szemeteszsákba, majd söpörjük ki az aljába tapadt töreket, port egy kefével. A napi tisztítás nagyon fontos, főleg a melegebb hónapokban, hogy elejét vegyük egy esetleges légyinváziónak. Arról nem is beszélve, hogy az elpiszkolódott alom fertőzést is okozhat, a nyúl csánkjai ilyenkor kisebesednek, a bőr gyulladt lesz, a szőr pedig kihullik.
  Az itató és az etetőtálkákat is mossuk rendszeresen. Előfordulhat, hogy zöldes algabevonat képződik az önitató falán. Ezt üvegmosó kefével távolítsuk el, alaposan megsikálva mind az üveg belsejét, mind a kifolyócsövet. Megkönnyíti a dolgunkat, ha egy kis mosószert is teszünk az üvegbe, azonban utána többször öblítsük át tiszta vízzel.
  A legmegfelelőbb alom nem a fűrészpor vagy az apró forgács, hanem a jó minőségű hántott fakéreg, mert ez nem irritálja a nyúl szemét és orrát. Erre helyezzünk egy réteg gondosan ellenőrzött minőségű szénát.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.